BANTAM HiFi Magazin teszt

 

Bantamka? Vedd, komolyan!

 

Gyors műszaki áttekintés

Igen precíz és hosszas fejlesztői munka, megannyi kísérletezés előzte meg, mire késztermék lett. A belső felépítése igen bonyolult, holott egy aprócska dobozról van szó. Labirint rendszerű, ahol az út hossza meghatározó a linearitás és a mélyátvitel szempontjából. Önrezgő, ennek érdekében a belső felület úgy van kimarva, hogy a hangszóró teljesítményét a doboz felvehesse, majd ezt a mélyszekció intenzitásában leadja, ugyanakkor állóhullámok ne alakulhassanak ki benne. A Bantam megszerkesztése során az egyik szempontot a tömőanyagok elkerülése jelentette, melyet sikeresen nélkülöz e koncepció. Maga a hangdoboz rétegelt lemezből készül ragasztással összeállítva. A nyersanyagot robotizált CNC-maróval megmunkálva alakítják ki az összetett belsö és letisztult külső jegyeket. Lakkozva, vagy különböző színekben pácolva is rendelhető. Igényes fekete plexi dekoráció borítja, részben elöl és hátul is, ez teszi teljessé a kompakt dobozka megjelenését, viszont ezekre érdemes vigyázni, mert az erősebb mechanikai behatások ellen nem annyira ellenálló, ezért viszonylag könnyen megkarcolható. A hangdoboz egyik kulcsfontosságú konstrukciós elve az önrezgés. Raffai olyan alátámasztást alkalmaz, mely engedi rezegni magát a dobozt, ugyanakor izolálja is azt hangfalállványtól. Az elcsatolásért a hangdoboz sarkaiban elhelyezett textil párnácskák felelnek. Szerkezetileg markáns, aranyozott hangfalcsatlakozók állnak készen a hangfalkábel bekötésére.

A mindössze 3”-os hangszóró elhelyezkedése a hangdobozban a hangzás szempontjából koránt sem irreleván. Jó tudni, hogy az egész konstrukció ezen megfontolás köré épült, annak érdekében, hogy képességeiből a maximumot hozza ki. Tehát a hangszóró teljes átmérője körülbelül 7 cm peremstül, - valójában olyan 5-6 centisnek tűnik, azaz lehetetlenül apró, még az egyébként sem túl nagy dobozához képest is. Üvegszövet membránja 2,8 gramm és méretéhez képest viszonylag nagy mágnes található a hátsó fertályán.

Ez a produktum igazából pont arról szól, ami nincs benne. Nincs keresztváltó, se tömőanyag, lengőtömeg, kiegészítő magas hangszóró, - egyszerű, mint a szög, a rafinéria a tervezésében van. A kérdésem az, vajon hang van-e? Vannak olyan paraméterek, melyek már anélkül, hogy meghallgatnánk, is e mellett szólnak. Például az egyik a membrán képessége, mely a jelalakot rendkívül jól követi. Ebben segítségére van a csekély saját tömeg valamint a kicsi tehetetlenség és a rendkívül alacsony elektromos induktivitás; gyorsan vissza tud térni a membrán a nyugalmi helyzetébe és a megmozgatott légtömeg sem késlelteti. Ennél a pontnál érdemes feltenni azt a kérdést, hogy, mivel a megmozgatott levegő adja át fülünknek a mély hangot, akkor mégis mire lehet jutni ezzel a hanszóró mérettel? Itt jön képbe a megfelelő doboztervezés fonotssága, továbbá a mégoly minimális rezgéskeltés dacára is a tisztességesen kimerevített speciális hangdoboz mely a mélyszekciót hivatott felerősíteni. A megmozgatott levegő a egy labirintrendszeren át felerősítve jut ki a reflexnyíláson át a szabadba, viszont a hangszórótól a kivezető nyílásig vezető hosszú út nagy rezgésleadási képességet feltételez, melyet a kabinet fel is tud venni. A megdöbbentő az, hogy mindezt sikerült (szobakörülmények között) 40hz-től lineárisra kihozni a fejlesztő Raffai László mérései szerint. A frekvenciamenet 10kHz-ig folyamatosan 1dB-es sávon belül marad, efölött pedig csak emelkedik a hangereje és elmegy egészen 20kHz-ig. Ez még a nála sokkal nagyobb dobozoknak is a becsületükre válna.

Mélyebbre ásva a műszaki paraméterekbe

Az elektromechanikus elven működő hangszóró mozgása mágneses tér kényszere, a membrán ekkor egyvonalban kétirányú kitéréssel mozog, ez által megvalósulva a jelkövetés. A követési képesség ki van téve a mozgatott anyagok tehetetlenségnek, amiről a membrán és a csévetest tömege tehet. Befolyásoló tényező még a perem és a pille engedékenysége, illetve a mozgatott levegő mennyisége is.

Az indukált mágneses mező a membránt mozgásra készteti a tekercs által. Az erősítő jele dobozban alkalmazott hangszóró csatlakozóin teljes sávszélességben jelenik meg, mivel nincsen hangváltó. Ha nincsen, akkor fázishiba sincsen. Egyutas kialakításról lévén szó - ellentétben a többutas megoldásokkal- a mély és magas szekció között nem lesz időbeni eltérés, hiszen a hangszóró a teljes sávszélen minden frekvencián azonos időben dolgozik. Jóllehet, még az alacsony membrántömegnek is van tehetetlensége, késik a mágnesség változásaihoz képest, de követése még így is jóval pontosabb, mint nehezebb társaié. A fül mégiscsak becsapható és most ez a követési képesség már bőven elegendő ahhoz, hogy igen sűrűnek élje meg az agy a beérkező információ mennyiségét. Jóllehet,  egy ribbon magas sugárzó, vagy sztatikus panelsugárzó még hatékonyabban követ, tekintettel a még kisebb kitérítendő tömegre. Hátrányuk, hogy a hangreprodukcióban szükséges keresztváltó befolyása komoly tényező és az illesztés a közép és/vagy mélyszekcióval a szélessávú lesugárzás egyszerűségéhez képest bonyolult és véleményem szerint már-már nehézkesnek mondható.

Többutas megoldások esetében a keresztváltó negatív hatását emiatt igen gyakran a fülnek, vagyis az agynak kell kikompenzálnia és ez a zenehallgatás terheltségével jár együtt, azaz egészen egyszerűen fárasztóbb hallgatni. A Bantam ebben az esetben üdítő kivétel, mert egyáltalán nem fárasztó, ugyanakkor nem áll mindenekfelett, mint, ahogy a szövegnek ebből a részéből erre lehetne következtetni, mivel az ízlés személyes befolyásoltságán semmiképpen nem áll felül a saját jellege miatt.

Megszólalását az elé bekötött rendszer komponenseivel Lehet formálni, a lekerekített hangzásképtől a monitorosig, de arra nem igazán lehet rávenni, hogy lassú legyen, vagy akár információhiányos. Mindig ki fogja fejezni a mellé rendelt elektronikát és ez lehet, hogy majd nem mindenkinek tetszik. Nem feltétlenül szükségeltetik hallani ugyanis „mindent”. A rendszertől jellegében elszakadó lesugárzó eszményképe sajátságos önhangjával szeretett, vágyott ideál. Pláne, ha az egyéni ízléssel így jobban egybecsengő…

De maradjunk a jelfolyamnál… a mélytartomány hangképhez hozzáadódó szerepe megkérdőjelezhetetlen. Légmozgás indul ugyanis a membrán belső felületéről a dobozon belüli labirint járatban a hátsó reflex kijárat felé. Ez a légmozgás reakcióba lép a hangfal hosszanti járatával és doboz kilépő nyílása felé haladva egyre csak erősödik. Figyelem és közben morfondírozok, hogy a hangszóró által a doboz belseje felé leadott mélyhangok eképpen történő felerősításe okoz e késést a hangfal méreteihez képest egyébként igen markáns mélyszekciónál?! A kis méretek nagy fürgeséggel párosulnak, mert nem hallani ilyesmit. Persze biztos lehetne ezt a szükségszerű késleltetést is hallani a mélytartományban, ha volna kéznél még ennél is jobb hangfal. Viszont nem találkoztam még a hangfallal, ami a méretosztályán belül az elvekben és a megvalósítás területén meggyőzőbb lenne.

Ugyanakkor alkalmazhatóságának határairól is illik megemlékezni. Az egyik az akusztikai tér, azaz az ideális hallgató helyiség méretének behatároltsága. Harminc négyzetméter fölé nem ajánlom, inkább a maximális huszonöt, vagy még inkább a húszon belüli szobaméretet javaslom. A másik a hangfalállvány. A jól megválasztott állvány nem különösebben befolyásolja a lesugárzás sebességét, mert rezgésszinten különösebben nem hat vissza a hangfalra. Mivel a dobozok kialakítása önrezgő, emiatt nincs is feltétlenül szükség ilyesfajta kiegészítőkre, rakható valami polcra is, vagy az asztalra.

 

Az első meghallgatás

A teljes membrán tehát egy féltenyérnyi felület, - motoszkált bennem, míg állítottam össze a rendszert. A forrás több útját is kipróbáltuk, CD és analóg is szerepelt a listán. Ehhez készüléknek  Sony DZ-555 discmant használtuk fel, valamint a CDP-555ESD lejátszót. D/A konverter a Human Audio D42-es DAC, míg erősítőnek a Human Audio A42-es erősítőt használtuk, az összeköttetésekért és az elhelyezkedésért a referenciának használt kábeleket és állványokat. Mivel a DAC akkumulátoros ezért szerepeltettük szintén saját telepről a Sony discmant, mely, ha valaki nem ismerné, az abszolút csúcsmodell volt a Sony kínálatában. Kicsit finomítottam az állványok helyzetén, de annyira könnyű megtalálni a hangfalak helyét, hogy most nincs szó hosszas installálásról.

Dave Brubeck – We’re All Together Again For The First Time (Warner Germany) első két tétele forgott (Truth, Unfinished Woman). Képes betölteni a teret, oldalról is árad a muzsika. A felbontásnak, jelenlétérzetnek látszatra nincsenek korlátai. Igen meggyőző, főleg a mélyek tekintetében, mely kíséri a szólamot; energikusan, dinamikusan jelen van. Beszippant az előadás. Ahogy írom a szavakat, érzem, ez a szöveg a szokásos klisé, de szeretném egyszerűen és tárgyilagosan megfogalmazni és ehhez a lényegre törés tűnik a legrövidebb útnak.

Marianne Antonsen – Blomster I Soweto (Kirkelig Kulturvested). Szintén az első két dallal vizsgáztattunk. Azt írhatom: a hangsugárzónak rendkívül jó a kifejezőkészsége, kézzelfoghatóvá válik általa, minden apró részlet mely a jelfolyamot befolyásolja. Az egyébként testes és igen komplex zene CD lemezzel kifejezetten élvezhető volt, annyira, hogy belefeledkeztünk és csak hallgattuk. Az énekhang is a megfelelő arányokkal volt jelen, a férfikórus zöngéje és a mélyszekció is a helyén van. Felbontásban hiány nincs, sőt igazából tanuljuk még hallani, mert annyival többet hoz a részletekből, hogy ezt meg kell szokni. Mondják, hogy a túl sok részlet fárasztó, de nem az, ha kiegészíti azt a dinamika és az érzelmek.

Juliette Greco- Recital (Philips, Japan). Tipikus példája ennek ez az anyag. Igen árnyalt és Greco éneke kitölti. Mestere az érzelmek átadásának és ez most annyira intenzíven sikerül, hogy borsóznak a tagjaink. Kissé földöntúlinak tűnik az előadás, - írhatnám, ha nem hinné az olvasó elrugaszkodott az állítás, pedig nem az, mert a hang egyre inkább elhagyja a fizikai korlátait. Ez már az a szint, amikor nem érezni olyat, melyet az agynak kompenzálnia kellene a hallgathatóság érdekében. Mivel felszabadultan lehet ebben az állapotban zenét hallgatni, igen komoly és meghatározó élmény. Sem színezettség, sem beszűkülés, sem egyedi jelleg, csak a hallgathatóság és a zene van, de sajnos ki kell venni a lemezt, mivel szeretnénk hallani a következőt is.

RoBERT – Six Pieds Sous Terre (DEA France), - (Personne, Aphone). Remek felvétel és ezt is odateszi a rendszer. Ha nem akarnék kliséket pufogtatni, csak annyit írnék, hogy méltó volt a megjelenítés a zenei tartalomhoz. Mivel „ezerszer” hallottam már a legkisebb rezdülés sem kerüli el a figyelmemet. Elég, ha annyit írok, hogy ezen a rendszeren is el tudnám még hallgatni szinte akárhányszor!  A térélmény most is tárgyilagosan a lemezen rögzítettet követi, a részletek kidolgozottak, kifinomultak, az érzelmek áthallása az énekhangban, ahogy van, megjelenik. A különböző formátumok most is más-más élményt nyújtanak, melyek különbségét könnyen lehet értelmezni a hangszóró tolmácsolásában. A mély hangok intenzitása az egyedüli, ami folyamatosan meglepetést okoz, a többi, már-már természetes, hogy ilyen.

London Grammar – Truth Is A Beautiful Thing (Universal, EU), (Oh Woman Oh Man). Indila – Mini World (Capitol, France), (Derniére Danse, Love Story). Tini – Martina Stoessel (Hollywood Records EU), (Great Escape). A kortárs popzene tükrében is szerettük volna megszondáztatni a hangfalat. Tulajdonképpen az érdekelt elsősorban, hogy az LP lemez nyomásbeli hiányosságai, vagy a lemez hangerejének túlvezérlése miatti torzítás, vagy a felvételek digitális íze mennyire hagynak nyomot a hallgathatóságban. Jelen vannak, ugyanakkor a zene élvezhető így elvonja róluk a figyelmet, vagy helyesebben, nem arra koncentrál. A zenei élmény így is meggyőző és ebben szerepe van az erősítésnek is, mert az egész rendszer úgy épül fel, hogy az a hallgathatóságot pártolja. Mindezt úgy, hogy a részletekről, vagy a jelenlétérzetről nem kell lemondani. Mindhárom előadót szívesen hallgattuk, pontos képet kaptunk a forrásról és a rendszer elemeiről most is.

 

További élmények

The famous sound of Three Blind Mice (1998) XRCD átirat DAT kazettára. A forrás most egy Sony PCM-2700-as stúdiónak nevezett DAT magnó, valójában a DTC-77ES profi átirata. Szimmetrikus kimenete a Sony MU-A51 végerősítővel közvetlenül összekötve. Nagy a hang volumene, elkülönülőek a részletek, arányos térbeli leképzéssel, dinamikával és a felbontás sem hagy kívánnivalót. Minden együtt van a zenéléshez és igazából eddig is csak az énekhangba tudott belekötni, az meg itt nincs. A hangszerek viszont élő vibráló előadásukkal könnyen magukra vonják a figyelmet és ténylegesen el lehet merülni bennük. Később még magamnak is néhányszor feltettem, mert a bőgő húrjainak cizelláltsága és egyben elementáris ereje a fotelben tartott. A Hammond orgona is végiggurgulázott a szobán beterítve azt játékosságával, - áthatolt az anyagon, át a lélek birodalmába.

Samantha Fox – Samantha Fox (1987). A hangulat megidézi a kort, egyben saját gyerekkoromat is, tökéletes a reprodukció ebből a szempontból. Rögtön felötlik mikor kikönyörögtem a trafikostól az utolsónak megmaradt képeit, ami nem volt ínyére, mert egy halom egyéb kiadvány mögött volt felragasztva a kirakatüvegre. Gyűjtöttem, a szobám tele volt fényképekkel és poszterekkel. A hangzását nem firtatom, az pont olyan amilyennek lennie kellene, ha visszamennék az időben, még recseg is meg ugrál egy részen, mert LP-ről származik a felvétel és a lemez végén volt egy kis kosz. Megvettem az előadást, így párszor lement.

Francoise Hardy, - vannak ezek az adat DAT kazetták. Ősidőkkel ezelőtt rögzítettem egy megaválogatást tőle, valami öt órán keresztül tart a kedvenc lemezeiből. Nos, izé, a család már utálja így csak zárt ajtók mögött hallgathatom. Szinte egész nap megy és van rá esély, hogy marad a lejátszóban még egy darabig. Koherensen üt át a zenei egység, akár jelenléti ívet is kitölthetne. Egyszerű, tárgyilagos, muzikális, könnyed és felszabadult egyszerre. Befogadható, újra vágyott minden egyes dal megint és megint. Épp a Gin Tonic (1980) album forog, ami jazz alapokra építkezik. Az énekhang tiszta és szárnyaló, aurája betölti a középsávot, melyet a zenekar kiegészít zongorával és basszus alapokkal. Ha az akkord esetlen, akkor az, ha határozott, akkor pedig az, jól követhető, hibátlanul lejön a dallam, - az énekhang közvetlenül és csak hozzám szól.

Mylene Farmer – Ainsi Soit Je (1988), - L’autre (1991) albumok. Gyakorlatilag ezeken nőttem fel és rendszeres vendég a lejátszókban még mindig, akár kazetta az, LP, vagy CD, de most DAT-ról megy. Farmer kisasszony soha nem volt híres a lemezei minőségéről, talán a L’autre valamelyest kivétel, bár van CD lemeze (Anamorphosée), melynek hét példánya mind más és másképpen szól. Van közte egész jó is, de még ez sem ér fel egy közepesen odafigyelt jazz kiadványéhoz. Hangulatidézésre azonban teljesen megfelelnek, mi több, találok dalt, aminek hangszerelésébe és megszólalásába is belefeledkezek. A többinél marad vágy a magasabb színvonal után, mindezt a Bantam tolmácsolásában olykor kíméletlenül, néha viszont mégis megindítóan.

Sigue Sigue Sputnik - Flaunt it (1986) Azt írják az ismertetőkben, hogy olyan zenét szereztek, mely kizárólag a külsőségekre épít fel és a zene már teljesen másodlagos. Lehet, akkor is magával ragadó még most is. Infantilis kissé, korához képest mégis előhírnöknek bizonyult. Punk zene, megmozgat, hatásos és trendi kivagyisággal idézi fel a korszakot. Napokig ki se vettem, mi több illett olyan hangerőt elkérni a pici dobozkáktól, hogy a szomszédok miatt már nekem volt kellemetlen a nyitott bejárati ajtó.

Marianne Antonsen – Blomster I Soweto (1995). Miután CD-n lement párszor a tesztek miatt, elővettem a másolatot. Nem sikerült rosszul, a Digital Audio Tape formátuma híres arról, hogy összehasonlításnál nehéz megfelelő következtetéseket levonni melyik az eredeti és melyik a másolat. Nem hiába használták egykor stúdió szabványként master rögzítéséhez. Mit mondjak, érdektelenül tökéletes és az unalomig kidolgozott, nem veszek észre semmit, amit ne ismernék már. A hozzáadott pluszt a zenében sokszor az érzelmi töltés is segíti, mely összekapcsol valamilyen élethelyzettel. Itt ilyen nincs, hacsak nem idézek fel a számos tesztalkalomból, de ezek annyira megszokottak már, hogy egyben egyfajta érdektelenséggel párosulnak, már az adott lemez iránt. Minden tiszta, - rögzítem. Felbontás ok, dinamika is, kórus zúzása rendben van, szóló orgánuma a helyén. Pedáns, szinte tökéletes, már veszem is ki a magnóból. Arra jó, hogy teszteljek vele, hogy hallgassam is? - jó lehetne, de más hangulatban vagyok és a rendszer sem csinál semmi különlegeset, egyszerűen közli, mi van, ennyi. A tökéletes unalmas. Legyen íze, bűze, had szóljon, csináljon valami extrát, ami felkelti a figyelmemet. Kertelek kicsit. Tulajdonképp, vagyis voltaképpen, végül is valahol megteszi, csak másra vágyom és lehet, nem szól majd úgy, mint e kitűnő felvétel, mégis jobban bevon a zenébe, mert inkább igényem van rá. Szubjektív ez a hobbi nagyon.

 

Ajánlás:

A hangszórók érzékenysége igen közel van a mikrofonok jelfeldolgozó képességéhez. Ezzel a tranziens átvitel, a felbontás, a jelátadó képesség megközelíti az ideálist. A hangfaldoboz kialakításának köszönhetően képes a szélessávú hangszóró löketét úgy kiegészíteni, hogy a mélytartomány is hiányérzet nélkül felépüljön. Dinamikából nincs hiány, a sáv alsó traktusa kidolgozott, részletes, könnyen lekövethető, szinte kottázható és meglepően intenzív! Kiegészíti a mélytartomány felső regiszterét, melynek részletessége és követésének tempója együtt komplex egységet mutat. Könnyen elvonatkoztatunk a technikától belefeledkezve a zenébe, vagy átadva magunkat az érzelmeknek. A legmegdöbbentőbb viszont hallani azt a pluszt, amibe a hangszóró a jelátadás intenzív képessége miatt beavat. Ez nem, hogy nem megszokott, egyenesen unikális.

Mivel a hangfal kisméretű, a teljesítménye alapján nem házibulira tervezett, ezért mindenképpen kis helyiségbe, vagy egy közbezárt térbe való, ami nem nagyobb, mint 20-30nm. A tudása így kiteljesedhet és szobai körülmények között a hangereje is bőven elegendő, - mi sem teljes kivezérlésen hallgattuk. Elhelyezésre nem érzékeny különösebben, jól elvan akár, polcban, asztalon, vagy szinte bármilyen állványon. Távlatai vannak, amelyeken belül jól hangolható, könnyen be lehet állítani. Érdemes készülni arra, hogy szinte mindent meg tud mutatni!

Társaságát élvezni - direkt írom ezt-, továbbá könnyed és egyáltalán nem fárasztó. Gyakorlatilag szinte egész nap megy rajta a zene és egy pillanatig fel sem merült, hogy ki kéne kapcsolni. Mi több, többször éjjel is kikászálódtam zenét hallgatni. Eteti magát.

Felbontása, megjelenítő képessége, egységessége, könnyű befogadhatósága felettébb vonzóak. Tolmácsolásában el lehet mélyülni a zenében, a zene hangulatában, a korszakban, az előadó személyisége már-már nyitott könyv. Az érzelmi húr közte és köztem szinte valóságos, holott akár ezerszer is hallottam már előadásában a dalt, mégis a korszak megidézése átível a jelenben és ennyi eltelt időn keresztül is könnyedén megérint. Kis időgép és ebből csak a felvétel torzítása vagy egyéb hiányosságai tudnak kijózanítani, kivéve, ha nem tartozik a felvétel alapminőségéhez és így nem hiba, hanem jellegzetessége a kor felvételtechnikájának.

Érdekes kifejezés, de ebben az esetben a folyam tényleg a mélyreható reális betekintést jelenti a jelbe. Úgy közvetít, mintha a jel alakmintái együttesen valóban végtelen és megingathatatlan folyamatként jelentkeznének a fül számára.

Amennyiben a megfelelő kürölmények adottak, akkor mindenhol a legjobb formáját hozza. Elsősorban nem is a lejátszó láncot képző eszközökön, hanem inkább az installáció körülményein múlik az, hogyan teljesít. Mindent megmutat a lejátszott felvételből, de a lejátszó rendszer kvalitásaiból is; ellentmondást nem tűrően. Meg is kaphatná tőlünk az „ajánlott”, vagy a „legjobb vétel” plecsnit, ugyanakkor álljon itt most csupán annyi, hogy a hangfal kiérdemelte, hogy felvegyük kategóriájában a referencia készülékeink közé!

 

Torday Ádám – HiFi Magazin Hungary